Földimandula tej

Nem olyan régen fedeztem fel a földimandula gumókban rejlő lehetőségeket. Eddig is használtam ritkán a földimandula őrleményét egyéb célokra, pl. édes dolgok panírozására nudli-gombóc külső bundájához, és ritkán töltelékeknek is édességekbe "diópótlónak".

Mostanában viszont rákaptam arra hogy nem őrleményt, nem panírmorzsát vásárolok belőle hanem a gumókat. Innét-onnét hallottam sőt olvastam is, hogy ebből a hipoallergén gumóból ugyanúgy lehetséges növényi tejet készíteni, mint például a mandulából vagy kesudióból, ezért én is teszteltem hogy milyen is az íze-állaga felhasználhatósága. Szerencsére nem csalódtam benne.

Én így készítem, nekem ez a módszer vált be:

Hozzávalók:

  • 50 gramm hántolt földimandula gumó, (én a Yungast szoktam vásárolni),
  • csipet só,
  • kb. fél liter víz.

Elkészítés:

A földimandula gumókat egy üveg tálkába tesszük, felöntjük annyi vízzel hogy egy-két ujjnyi magasan legyen felette a víz azaz bőségesen ellepje. Néhány óra (kb 2-4 óra) áztatás szükséges, párszor érdemes ez idő alatt lecserélgetni a vizet frissre. Az áztatás lényege hogy a kemény gumók jól felpuhuljanak. FONTOS figyelmeztetés: a nyári melegben hideg helyen (hűtőszekrényben) kell tartani az áztatási idő alatt, különben könnyen megeshet hogy elkezd erjedni-fermentálódni, savanyodni! Pár óra elteltével leszűrjük, kimérünk fél liter friss vizet, teszünk bele csipet sót, majd felforraljuk. Kihűtjük langyosra és alaposan összeturmixoljuk. 4-5 perc erős turmixolást igényel legerősebb fokozaton, közte pihentessük a turmixgépet jó néhány alkalommal, nehogy leégjen a motorja. Én kb. 1 perc turmix 1-2 perc szünet ritmussal csinálom. Ezután egy egyszerű függönyanyagból házilagosan varrt szűrőzsák segítségével gyorsan leszűrjük, kézzel alaposan kinyomogatjuk a zsákból a nedvességet.

Ha édes felhasználásra szeretnénk, akkor aszalvánnyal (pl. egy füge vagy egy datolya) főzzük-turmixoljuk, de ha sós dolgokra szeretnénk használni, pl. főzelékbe vagy szószokhoz-mártásokhoz akkor anélkül készítsük.

A földimandula szűrleményét tepsibe borítjuk, vékonyra eligazítjuk benne és a nyári melegben akár a konyhapulton hagyva, télen pedig a radiátor mellett hamar kiszárad, ha egyébként megy a sütőnk, akkor a sütés befejeztével, amikor a sütőt kikapcsoltuk érdemes a szűrleményes tepsit betenni úgy hogy fakanállal kitámasztjuk a sütőajtót. A szűrlemény kiszáradás után nagyon sokoldalúan hasznosítható, ha csomós volna, - sajnos elég gyakran az - egyszerű kávédarálóval érdemes segíteni a helyzeten.

A kiszáradt szűrlemény felhasználásához ötletek:

  • Diópótlónak édes tésztás dolgokhoz szórásnak pl. szilvás gombóc vagy nudli,
  • Töltelékeknek: pl. palacsinta töltelék, linzer süti töltelék,
  • Panírozáshoz a hagyományos zsemlemorzsa helyett akár halhoz vagy húsokhoz,
  • Liszt pótlására-kiegészítésére linzer tésztákhoz vagy kekszekhez, teasüteményekhez hozzáadva sütni.

A fotómontázson jobb oldalon alul látható a gumós növényke. Föld feletti zöld fűcsomószerűség - aranyos kis kerti zöldecske.