Plantain-banán brownie

fiam szerint "banános pite"
 
Ezt a desszertet is elkészítettem két verzióban.

Ez az első verzió:

 
Villámgyors kevert süti amihez puha érett édes plantaint és ráadásképp egy normál banánt turmixoltam össze. Szerintem minden édesszájú gyerek szereti az ilyen nassolnivalókat. Legalábbis az én gyerekem nagyon elismerően nyilatkozott róla. Már az illata elvarázsolta, és alig győzte kivárni hogy végre kihűljön és megkóstolhassa.
 
Hozzávalók:
 
  • 1 db közepes méretű kívül sárgás, enyhén barnán pöttyözött plantain azaz főzőbanán, megmértem felpucolva, meghámozva a súlyát és 150 gramm volt, ha ettől kisebb vagy nagyobb súlyú a plantain, akkor azt a recept elkészítése során kérem figyelembe venni,
  • 1 db banán (felpucolva a súlya 130 gramm volt),
  • 100 ml növényi tej, (én házi kókusztejet használtam)
  • csipetnyi szódabikarbóna, és só, én most reszeltem bele bio citrom héját is, és egy mokkás kanál fahéj fűszerrel is gazdagítottam,
  • 40 gramm földimandula liszt,
  • 20 gramm Nature Cookta kókuszliszt,
  • 50 gramm Nature Cookta tápióka keményítő.
 
Elkészítés:
 
A sütőt előmelegítjük 180 Celsius fokra, alsó-felső sütési beállítást használva.
A plantaint (főzőbanán) és a normál gyümölcsbanánt felbontjuk, héjától megszabadítjuk, daraboljuk, majd a turmixgép kelyhébe pakoljuk. Felöntjük 100 ml növényi tejjel és krémesre turmixoljuk. A turmixolás ideje alatt a kókuszlisztet, földimandula lisztet és tápióka keményítőt, szódabikarbónát, fűszereket kimérjük és alaposan összekeverjük. A krémet a szárazanyagokkal egy szilikonos spatula segítségével - óvatosan hogy a jó krémes hab állag ne sérüljön - nagy mozdulatokkal összekeverjük, majd egy kb. 18-20 cm körátmérőjű szilikonos torta, vagy piteformába töltjük. Ha nincs szilikonos formánk, akkor sütőpapírozott forma is megfelelő. 180 Celsius fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük. Erre a kevert sütire jellemző, hogy a sütés során csak nagyon enyhén emelkedik meg, nem fog úgy feljönni-megnövekedni mint a tojásos piskóták. Nem kell megijedni, ez nem tojásos tehát ez a normális ezekből az alapanyagokból! Kisütést követően minél előbb tegyük rácsra kihűteni, ne hagyjuk semmiképpen benne a formában, ugyanis muszáj gyorsan átszellőznie, és csak a rácson van erre lehetősége. Megfigyelhetjük, hogy a kihűtés során sok nedvességet enged még ki magából, ami a rács alatt lecsapódik. Ha nem rácson hűtenénk, akkor mindaz a kicsapódni kívánó nedvesség a tésztában maradna, ami rontaná a süti állagát.

ez pedig a második, egyszerűsített verzió:

Hozzávalók:
  • 1 db közepes méretű kívül sárgás, enyhén barnán pöttyözött plantain azaz főzőbanán, megmértem felpucolva, meghámozva a súlyát és 200 gramm volt, ha ettől kisebb vagy nagyobb súlyú a plantain, akkor azt a recept elkészítése során kérem figyelembe venni,
  • 100 ml víz,
  • fél citrom facsart leve ez kb. 20 ml,
  • 5 gramm Nature Cookta szódabikarbóna, és só, én most reszeltem bele bio citrom héját is, és egy mokkás kanál fahéj fűszerrel is gazdagítottam,
  • 40 gramm Nature Cookta kókuszliszt,
  • 50 gramm Nature Cookta tápióka keményítő.
Elkészítés:
 
A sütőt előmelegítjük 200 Celsius fokra, alsó-felső sütési beállítást használva.
A plantaint (főzőbanán) felbontjuk, héjától megszabadítjuk, daraboljuk, majd a turmixgép kelyhébe pakoljuk. Felöntjük 100 ml vízzel, belecsavarjuk a fél citrom levét és krémesre turmixoljuk. A turmixolás ideje alatt a kókuszlisztet, tápióka keményítőt, szódabikarbónát, fűszereket kimérjük és alaposan összekeverjük. A krémet a szárazanyagokkal egy szilikonos spatula segítségével - óvatosan hogy a jó krémes hab állag ne sérüljön - nagy mozdulatokkal összekeverjük, majd szilikonos formába adagoljuk (mini muffin formákat használtam). 200 Celsius fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. Erre a kevert sütire jellemző, hogy a sütés során csak nagyon enyhén emelkedik meg, nem fog úgy feljönni-megnövekedni mint a tojásos piskóták. Nem kell megijedni, ez nem tojásos tehát ez a normális ezekből az alapanyagokból! Kisütést követően minél előbb tegyük borítsuk rácsra kihűteni, ne hagyjuk semmiképpen benne a formában, ugyanis muszáj gyorsan átszellőznie, és csak a rácson van erre lehetősége. Csak kihűtve fogyasszuk, finom, puha, picit ragacsos a belseje!

 

Plantain brownie

Ez egy gyorsan elkészíthető kevert süti, és mindazoknak nagyon jó opció a nasizásra, akik kerülik a gabonákat, gabonaliszteket, magliszteket, tojást, cukrot, cukoralkoholokat, aszalványokat, hüvelyeseket, hüvelyesek lisztjét, tejet-tejtermékeket, de mégis vágynak valamilyen desszertre, természetesen olyanra amitől nincs se rosszullét, se bűntudat. Így jobban belegondolva sütést követően megállapítottam magamban, hogy akár kétszer ugyanezt a receptet lesütve alkalmas szülinapi torta piskótájának is a tészta. Na jó, egy picikét ragadósabb, mint a tojásos piskóták, de ha az útifűvet is kerülni szeretnénk a nehezen emészthető rostok miatt a tojás mellett, akkor ezt a kompromisszumot, miszerint kissé ragacsos a tészta, igazán elnézhetjük. Tehát tortaként is funkcionálhat, de kétszer kell megsütni ezt a receptet egymást követően és ezután már csak tölteni-beburkolni és kívülről dekorálni kell.
 
A süti alapvető kelléke a plantain azaz a főzőbanán, ami semmi más egyébbel allergén mentesen nem helyettesíthető, a tojáspótló funkciót tölti be, és egyidejűleg az édes ízt is biztosítja.
 
Hozzávalók:
 
  • 1 db átlagos méretű kívül sárgás, enyhén barnán pöttyözött plantain azaz főzőbanán, megmértem felpucolva, meghámozva a súlyát és 190 gramm volt, ha ettől kisebb vagy nagyobb súlyú a plantain, akkor azt a recept elkészítése során kérem figyelembe venni,
  • 120 ml növényi tej, (én házi kókusztejet használtam)
  • csipetnyi szódabikarbóna,
  • 40 gramm malanga liszt,
  • 50 gramm karobpor vagy kakaópor, vagy akár vegyesen is lehet, mindegyikkel működik.
 
Elkészítés:
 
A sütőt előmelegítjük 180 Celsius fokra, alsó-felső sütési beállítást használva.
A plantaint (főzőbanán) felbontjuk, héjától megszabadítjuk, daraboljuk, majd a turmixgép kelyhébe pakoljuk. Felöntjük 120 ml növényi tejjel és krémesre turmixoljuk. A turmixolás ideje alatt a malanga lisztet és karob vagy kakaóport, szódabikarbónát kimérjük és alaposan összekeverjük, ha csomós volna akkor átszitáljuk. A krémet a szárazanyagokkal egy szilikonos spatula segítségével - óvatosan hogy a jó krémes hab állag ne sérüljön - nagy mozdulatokkal összekeverjük, majd egy kb. 18-20 cm körátmérőjű szilikonos torta, vagy piteformába töltjük. Ha nincs szilikonos formánk, akkor sütőpapírozott forma is megfelelő. 180 Celsius fokos sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük. Erre a kevert sütire jellemző, hogy a sütés során nem fog feljönni-megnövekedni mint a tojásos piskóták, hanem inkább picit összébbugrik. Nem kell megijedni, ez nem tojásos tehát ez a normális ezekből az alapanyagokból! Kisütést követően minél előbb tegyük rácsra kihűteni, ne hagyjuk semmiképpen benne a formában, ugyanis muszáj minél előbb átszellőznie, és csak a rácson van erre lehetősége. Megfigyelhetjük, hogy a kihűtés során sok nedvességet enged még ki magából, ami a rács alatt lecsapódik. Ha nem rácson hűtenénk, akkor mindaz a kicsapódni kívánó nedvesség a tésztában maradna, ami nem kifejezetten kívánatos, hacsak nem szeretjük a kimondottan ragacsos süteményeket.